Kaland, közösség, kihívás - A FIT Program első nyári tábora
Kaland, közösség, kihívás - A FIT Program első nyári tábora
Kaland, közösség, kihívás, valóban ez a három szó jellemezte legjobban a Mathias Corvinus Collegium által szervezett Fiatal Tehetség Program első nyári táborát Csobánkán, ahol közel száz gyermek gyűlt össze, akik hatalmas élményekkel gazdagodtak! Beszámoló a közösen eltöltött fergeteges öt napról!

Augusztus 1-5. között a Csobánkai Közép-európai Cserkészparkban tartotta az MNB alapítványainak támogatásából működő FIT Program az első nyári táborát, ahol a felhőtlen szórakozás és élményszerzés mellett a tanulásra és ismerkedésre is jutott idő.

A táborba érkező négy régió gyermekei az együtt töltött öt nap során vegyes csaptokban vettek részt a programokon, így számos új barátság született. Unatkozni senkinek sem volt ideje, rögtön a megérkezés után kezdődtek az izgalmas események. A hétfő délután látványos kémiai kísérletekkel, egy rejtélyes nyomozójátékkal, íjászattal és egy logikai-műveltségi vetélkedővel kezdődött. Este a tábortűznél minden régió bemutatta kiselőadását, amellyel a többi FIT régió diákjainak készültek.

Másnap délelőtt az Ability Park munkatársai látogattak el Csobánkára és négy játék keretében mutatták be, hogy milyenek is a fogyatékkal élő emberek mindennapjai. Délután sem állt meg az élet: egy kereskedő játék, egy kis kincskeresés és konfliktuskezelési tréning várt a gyerekekre.

Szerdán korán keltünk, hogy délelőtt tízre már Budapesten legyünk, ahonnan indult a sétahajónk, ami elvitt minket Szentendréig. A délutánt a Skanzenben töltöttük, ahol kenyeret sütöttünk, állatokat etettünk és sokat játszottunk. Este pillecukrot sütögettünk a tábortűznél miközben kiderült, hogy a park területét ellepték a Star Wars lényei, akiket egy kalandos útvonalon kellett megtalálni.

Az utolsó két napra is bőven maradt program; jártak nálunk katasztrófavédelmi szakemberek, akik segítségével kipróbálhattuk mit kell tenni, ha tűz üt ki, simogattunk segítőkutyákat, lövöldöztünk lézerfegyverekkel, alaposan kifárasztottuk magunkat a FIT Olimpián és kipróbáltunk különböző népi mesterségeket is.
Az utolsó este miután minden tábori verseny eredménye kiderült, és átadtuk minden régióban az Év Ifjú Tehetsége és az Év Csapatjátékosa díjat, és egy nagy közös táncházzal és tortázással ünnepeltük meg a tábort.

FIT nyári tábor 2016
Vissza
Introweb | Weboldal készítés | Kereső optimalizálás