Noémi építész tervező-művészként szerzett diplomát a Nyugat-Magyarországi Egyetem hallgatójaként, a soproni Alkalmazott Művészeti Intézetben. Építész szakmai tapasztalatait elsősorban épületrevitalizáció terén volt alkalma bővíteni.
A belsőépítészethez szorosan kötődő lakástextilek hagyományos elkészítésével is foglalkozik, takács és szőnyegszövő kismesterségek oktatója. Fontosnak tartja a magyar népi kultúra eredeti forrásból történő megismerését, ízléses adaptálását. Néprajzi kutató-táborok szervezésében vállalt szerepéért 2013-ban Gáspár Simon Antal díjban részesítették.
Az egyetem befejezését követően a Kőrösi Csoma Sándor Program (KCSP) ösztöndíjasaként a svájci magyar diaszpóra szolgálatában kulturális programok szervezésével foglalkozott, majd a KCSP hazai programkoordinátora volt a Miniszterelnökség (Nemzetpolitikai Államtitkárság) munkatársaként. Közigazgatásban szerzett tapasztalatait a Honvédelmi Minisztérium kötelékében volt alkalma tovább mélyíteni.
2017-ben csatlakozott az MCC Fiatal Tehetség Programjának oktatói csapatához. A „Rejtélyes építészet” című kurzuson keresztül kitűzött célja a téralkotás élményének átadása, a résztvevő gyerekek kreativitásának megmozgatása, valamint figyelmük kinyitása az építészeti értékek felé.
András a pénzügyek világából érkezett, Szegeden szerzett közgazdász végzettséget, emellett kereskedelmi és reklámszervező szakmenedzseri képesítéssel rendelkezik. Tanult az USA-ban is, dolgozott különböző brókercégeknél, jelenleg a UFS Group Pénzügyi Tervező Kft. Prémium tanácsadója. Évekig oktatott pénzügyi tervezést diákoknak az Ifjúsági Üzleti Program keretein belül, így nagy jártassággal rendelkezik a nonformális pedagógia területén.
Foglalkozásain - amelyek az ötödikeseknek oktatott Pénzügyi tudatosság I. képzésre épülnek - diákjaink játékos formában sajátíthatják el a különböző pénzügyi szolgáltatások, banki konstrukciók sajátosságait. Megtanulhatják a tudatos pénzügyi gondolkodás (megtakarítás, hitelezés) alapjait, és mindezt a gyakorlatban is kipróbálhatják szimulációs eszközökkel. A kurzus során még saját vállalkozási ötletük képzeletbeli megvalósítására is szert tehetnek.
Dalma a Szent István Egyetemen végzett természetvédelmi mérnökként. Gyerekkori táborozásai alkalmával ismerte meg a természetvédelem szépségeit, és már akkor úgy határozott, hogy ezen a területen fog a későbbiekben elhelyezkedni. Így is alakult, jelenleg a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban dolgozik ökoturisztikai referensként és környezeti nevelőként. Még erősebb elköteleződés alakult ki benne a természeti értékek védelme iránt, miután részt vett a 2018-as Ifjú Kócsagőr Programban, ahol beleláthatott a természetvédelmi őrök mindennapjaiba, megtapasztalhatta mennyire összetett a természet védelméért folytatott munka. Célja lett megismertetni és megszerettetni a gyerekekkel az őket körülvevő természet kincseit, és megtanítani számukra mennyire fontos napjainkban ezek megőrzése és védelme. Életének egyre szervesebb részét képzi a fenntarthatóság és a hulladékmentes életmód, így ennek megfelelően igyekszik mindennapjait kialakítani. Szívesen osztja meg tapasztalatait, mert nagyon fontosnak tartja, hogy a gyerekek már minél fiatalabb korukban betekintést nyerjenek, és megértsék, mennyire lényeges a környezettudatos életmód, és lássák, hogy milyen könnyen, mennyit tudnak maguk is tenni a Földünkért.
Nagy Zsombor szeret játszani. Játszik az Orlai Produkciós Irodánál színházi nevelési szakemberként, játszik az iskolákban, ahol tanít, játszik a táborokban, a fesztiválokon, játszik kicsikkel és nagyokkal, hátrányos helyzetűekkel és autistákkal. Nem véletlenül végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor szakán, ahol – meglepő módon – játszott.
De nem akárhogy játszik. Szeret csapatban lenni, sok emberrel, akiket (újra) megtanít játszani. Együtt játszik velük az élet nehéz és kevésbé nehéz dolgairól, színházi előadások által felvetett témákról. Szeretné megismertetni az emberekkel a színház játékos világát és megmutatni, hogy mindenki csinálhat színházat. Emellett pedig szereti fejleszteni a saját és a többiek szociális érzékenységét, koncentrációját, kiállását és önismeretét. Ha pedig kikapcsolódik, akkor zsonglőr labdákkal játszik.
Dénes az Országos Mentőszolgálatnál dolgozik főállásban 2001 óta. Jelenleg a Dunakeszi Mentőállomás vezetője, és mellette az Országos Katasztrófavédelem Hunor nemzetközi mentőszervezetében is teljesít szolgálatot. A Nimrod Sepcial Rescue Katasztrófavédelmi alakulat vezetőjeként számos extrém helyzetben kellett már bizonyítania.
Több éve tart mindenféle korosztálynak Mentéstechnikát és alapvető elsősegélynyújtó tanfolyamokat. Korábban dzsúdóedzőként tanított kisiskolásokat, és nagycsaládosok gyerekeit táboroztatta önkéntes munkaként.
Dr. Farkas Eszter a Semmelweis Egyetemen végzett gyógyszerészként, jelenleg egy gyógyszerészeti cégnél dolgozik. Számos szakmai és természettudományos ismeretterjesztő tanfolyam lebonyolításában vett részt, iskolai, megyei, országos és nemzetközi szinten is. Minden korosztállyal is szívesen foglalkozik, legyen szó óvodáskorúakról vagy érettségire készülőkről.
Képzésének célja elsősorban a természettudományok iránti figyelemfelkeltés és az alapvető kémiai összefüggések játékos megtanítása. Ennek érdekében látványos kísérletekkel mutatja meg a kémia, fizika és biológia szépségeit az ötödikeseknek, akik az iskolában még nem tanulják e tárgyakat. Így a logikus gondolkodás kialakítása mellett fontos célja az is, hogy diákjaink később ismerősen mozogjanak e területeken.
Kornél 2016 óta foglalkozik robotika és programozás oktatásával, több nemzeti és nemzetközi robotika verseny főbírója, designere. Robotika workshopok, képzések és táborok oktatója. A robotika és programozás mellett, a fiatalok kompetencia fejlesztése számára minidig is fontos volt. Munkájában mindig nagy hangsúlyt fektet a programozáshoz kapcsolódó készségek fejlesztésére is, nem csak a tudás átadására.