Fit Klub

Fiatal Tehetségek Klubja

Csatlakozz a Fiatal Tehetségek Klubjához!


Ismerd meg a Fiatal Tehetségek Klubját, amit azért hoztunk létre, hogy még több fiatal tapasztalhassa meg a FIT Program kalandokkal, közösségi élményekkel és korosztálynak megfelelő, izgalmas kihívásokkal teli világát!

A programsorozat célja, hogy az érdeklődő ötödik és hatodik évfolyamos diákok számára tehetséggazdagító, kulturális és élményprogramokat nyújtsunk. A változatos programok mellett betekintést nyerhetnek az MCC eFIT rendszerébe is, ahol a FIT Program kurzusait kiegészítő tudásra tehetnek szert.

A Fiatal Tehetségek Klubjában a diákok részt vehetnek FIT-es oktatók által tartott kurzusokon, külsős helyszínen megvalósuló élményprogramokon vagy helyi szakértők által tartott foglalkozásokon. A Fiatal Tehetségek Klubja a 2024-25-ös tanévtől már 25 képzési központban (Beregszász, Békéscsaba, Budapest, Csíkszereda, Debrecen, Dunaszerdahely, Győr, Kaposvár, Kecskemét, Kolozsvár, Marosvásárhely, Miskolc, Nagyvárad, Nyíregyháza, Pécs, Sepsiszentgyörgy, Szatmárnémeti, Szeged, Szekszárd, Székelyudvarhely, Székesfehérvár, Szolnok, Szombathely, Veszprém, Zalaegerszeg) elérhető. A képzési központokban mindenhol színes paletta várja a fiatalokat. Ezek az évfolyamonként kéthetente hétköznap délután megszervezésre kerülő három órás foglalkozások játékos és interaktív módon bővítik majd a klubdélutánokon jelenlévők ismereteit. Általában maximum 25 fő a Fiatal Tehetségek Klubja foglalkozásainak befogadóképessége, de ez városonként és foglalkozásonként eltérhet (pl.: nagyobb eseményen akár 30-40 gyermek is részt vehet, illetve bizonyos esetekben 15-20 diák a Klub maximum befogadóképessége).

Néhány Fiatal Tehetségek Klubja foglalkozás az utóbbi időből: Természeti kincseink, A rádiózás világa, Színfalak mögött - színházlátogatás, Egészségügyi tudatosság, A hazaszeretet nyomában, A filmkészítés rejtelmei, Internethasználati tudatosság, Ritmusok és hangok világa, Csillagokon túl, Hazánk mesterségei, Ki vagyok én- Kik vagyunk mi?, Játék a baktériumokkal, Népi motívumok a hétköznapokban

A Fiatal Tehetségek Klubja vár minden olyan ötödikes és hatodikos diákot, aki délutáni foglalkozás keretein belül szívesen ismerkedne meg új témakörökkel, kapcsolatot építene más iskolák diákjaival és aki szeret játékosan tanulni és új kihívásokban próbálná ki magát.

A Fiatal Tehetségek Klubja, az MCC által szervezett minden más alkalomhoz hasonlóan, ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A limitált létszám miatt érkezési sorrendben tudjuk fogadni a jelentkezéseket!


A Fiatal Tehetségek Klubjáról további információt a helyi képviseletek munkatársaitól kérhetnek.

 

Régió FIT Klubos kolléga: E-mail cím Telefonszám
Beregszász Motrinec Evelin motrinec.evelin@mcc.hu 380 50 976 5848
Békéscsaba Huszár János huszar.janos@mcc.hu 70/612 8596
Budapest Sicre Mathilde sicre.mathilde@mcc.hu 30/085 4214
Csíkszereda Vitus Tamás vitus.tamas@mcc.hu 0746231625
Debrecen Gyidik Laura gyidik.laura@mcc.hu 30/097 5830
Dunaszerdahely Marczibál Bence marczibal.bence@mcc.hu 421908726577
Győr Németh Brigitta nemeth.brigitta@mcc.hu 30/865 0136
Kaposvár Halász Marianna halasz.marianna@mcc.hu 30/546 3678
Kecskemét Lintner Tamás  lintner.tamas@mcc.hu 30/780 4546
Kolozsvár Tóth Emese toth.emese@mcc.hu 0749047242
Marosvásárhely Gyenes Csenge gyenes.csenge@mcc.hu 0746189236
Miskolc Pecze Katalin pecze.katalin@mcc.hu 30/861 3964
Nagyvárad Éhik Brigitta ehik.brigitta@mcc.hu 0754054871
Nyíregyháza Perlinger Tibor perlinger.tibor@mcc.hu 70/427 8584
Pécs Medek Anita medek.anita@mcc.hu 30/085 4211
Sepsiszentgyörgy Csáki Barbara csaki.barbara@mcc.hu 0728629210
Szatmárnémeti Ármos Eszter armos.eszter@mcc.hu 0746102672
Szeged Gruber Attila gruber.attila@mcc.hu 30/085 4219
Székelyudvarhely Vitus Tamás vitus.tamas@mcc.hu 0746231625
Székesfehérvár Irányi Bálintné iranyi.balintne@mcc.hu 30/126 4187
Szekszárd Csordás Bálint csordas.balint@mcc.hu 30/679 3687
Szolnok Balázs-Bódi Adél balazs-bodi.adel@mcc.hu 30/131 2490
Szombathely Szovák Móna szovak.mona@mcc.hu 30/925 2530
Veszprém Martonyi Ágnes martonyi.agnes@mcc.hu 30/126 4535
Zalaegerszeg Makrai Szilvia makrai.szilvia@mcc.hu 30/266 2556

 

Vissza
Munkatársak
Baumgartner Eszter
Baumgartner Eszter
Mentoroktató
Müller Csaba
Müller Csaba
Mentoroktató
Batki Dalma
Batki Dalma
Mentoroktató
Kontár Noémi
Kontár Noémi
Mentoroktató
Nagy Zsombor
Nagy Zsombor
Mentoroktató
Dyekiss Dénes
Dyekiss Dénes
Mentoroktató
Kunstár András
Kunstár András
Mentoroktató
Jámbor Kornél
Jámbor Kornél
Mentoroktató