Vatiné Kis-Tar Edit az MCC FIT Program pécsi régióvezetője. Magyar szakon szerzett diplomát a Pécsi Tudományegyetemen, majd a pedagógiai tanulmányait egy tréneri másoddiplomával tette teljessé. Jelenleg az Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskola végzős hallgatója, ahol a tréneri tapasztalatokat próbálja összekapcsolni az ideálisnak vélt pedagógusképzéssel.
Két csodás kislány édesanyja, szabadidejében szeret zenélni, biciklizni, olvasni vagy épp társasjátékozni.
Czigler Edina az MCC FIT Program pécsi régiókoordinátora. Tanító szakon végzett angol műveltségterületen, majd gyógypedagógiai diplomát szerzett és neveléstudományi mesterképzésben is részt vett. Mindig olyan területen dolgozott, ahol gyerekek vették körül, 14 évig tanított általános iskolában, mellette rendezvényeket és táborokat szervez. A tehetséggondozás mellett a közösségépítést tartja kiemelkedően fontosnak.
Szeret olvasni, utazni és kirándulni, színházba és koncertekre járni. Két gyermeke van, szabadidejüket együtt, nagyrészt aktív pihenéssel töltik.
Medek Anita az MCC FIT Program pécsi régióasszisztense. A gimnázium elvégzése után titkárságvezetői felsőfokú szakképzésre járt, az ott elsajátított dolgok a mai napig megkönnyítik munkáját. 2015-ben végezte el a pedagógia alapszakot a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Az elmúlt években hátrányos gyerekek felzárkóztatásával, mentori feladatok ellátásával foglalkozott. Jelenleg főállásban Dekra Akademie KFt. pécsi SzolgálatóKözpontjában dolgozik oktatásszervezőként. A minőségi idő nagyon fontos számára. Szabadidejében szeret utazni, új helyeket felfedezni, ezenkívül a Balaton és Párizs nagy szerelmese.