Tureczki Krisztina a szolnoki régióvezetője. Tanítói diplomáját a Szent István Egyetem Jászberényi Főiskolai Karán szerezte 2001-ben. Pályafutását napközis nevelőként kezdte. Ezt követően a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolát is elvégezte, majd osztályfőnökként dolgozott a szajoli Kölcsey Ferenc Általános Iskolában. Tanári pályája mellett saját családi vállalkozásában végezte könyvelői feladatait. Szabadidejét szívesen tölti olvasással, kirándulással vagy biciklizéssel.
Adél szakmai asszisztens a szolnoki képzési központban. A FIT és a KP programban egyaránt dolgozik. Már általános iskolásában tudta, hogy gyerekekkel szeretne foglalkozni, ezért az érettségi megszerzése után recepciósként kezdett el dolgozni a szolnoki LadyBird nyelviskolában. Itt lehetősége nyílt megismerkedni az óvodás és általános iskolás korú gyerekkel. Az ott töltött két év után a Szolnok Városi Óvodák Szivárvány tagintézményében folytatta a munkáját, mint pedagógiai asszisztens. Itt nem csak nevelési munkát végzett, hanem adminisztratív feladatok is tartoztak a munkakörébe. Szeret emberekkel foglalkozni, empatikus és nyitott gondolkodású. Szabadidejében szeret kirándulni, sütni-főzni és a családjával lenni. Nagy szenvedélye az olvasás. Fontosnak tarja a tehetséges fiatalok támogatását, a FIT programot egy nagyszerű lehetőségnek tartja, nagy öröm számára, hogy egy ilyen szuper csapat tagja lehet.
Orsi a szolnoki központ régiókoordinátoraként dolgozik. Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán végezte történészként majd történelem tanárként. Egyetemi tanulmányai alatt régi vágyát teljesítette, amikor elvégezte a rendezvényszervezői képzést. Tanulmányai után Szolnokon, egy helyi sport egyesületnél látott el adminisztratív feladatokat, valamint programokat szervezett a gyerekek számára. Ezen programok szervezését élvezte a legjobban, hiszen ekkor a gyerekek arcán láthatta a felhőtlen örömöt a sport szeretete iránt. A sport tőle sem áll távol versenyszerűen 8 évig röplabdázott (NBII). Szabadidejében szívesen túrázik, sportol, olvas és utazik. Ezért is örül, hogy a FIT programon keresztül van egy ilyen lehetősége a fiatalok számára, ahol támogatja a fiatalok tehetség gondozását és bővíthetik tudásukat.
Gabó a szolnoki központ régiókoordinátoraként dolgozik április 7-től. Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatika karán végezte geográfus szakon, környezetkutató szakirányon. A későbbi években elvégezte a közművelődési és közönségkapcsolati szakember képzést.
Tanulmányai után Szolnokon, egy helyi környezet- és természetvédő civil szervezetnél látott el adminisztratív feladatokat, valamint koordinálta a szervezet környezetnevelési programját. Pedagógus családban nevelkedett, így ez nagyon hálás feladat volt számára, mert általános iskolás korú gyerekekkel és nevelőkkel együttműködve szerveztek környezetvédelmi témában versenyeket, táborokat, kirándulásokat. A legkedvesebb feladata volt, hogy a számára is fontos környezeti tudatosságot, a környezetünk iránti szeretetet átadhatta a fiataloknak. Ezután közművelődési szakemberként egy vidéki közösségi ház kulturális vezetőjeként látott el programszervező feladatokat.
Nagy örömére, a FIT programon keresztül továbbra is gyerekekkel foglalkozhat, támogatja a fiatalok tehetséggondozását.