Munkatársak - Nagyvárad
Bodnár Petra
Bodnár Petra
Régióvezető - Nagyvárad

Petra az MCC Fiatal Tehetség Program nagyváradi Oktatásszervezési Régióvezetője. Már az érettségi előtt hivatásának választotta a pedagógusi pályát. Mindig gyerekek vették körül, 4 évig volt tanítónő, emellett szabadidejében gyermekrendezvényeket és táborokat szervezett. Igazi kihívásnak tartja minden gyermek személyiségének és tehetségének kellő kibontakoztatását. Kedveli a társasjátékokat, verseket, regényeket, művészetet. Szeret túrázni, finomakat főzni és jókat enni – leginkább sajtos ételt, sajtszósszal, sajttal a tetején.

Éhik Brigitta-Bernadett
Éhik Brigitta-Bernadett
Szakmai asszisztens - Nagyvárad

Brigi az MCC Fiatal Tehetség Program nagyváradi asszisztense. A középiskolás éveit a nagyváradi pedagógiai líceumban végezte, jelenleg pedig gyógypedagógiát tanul Kolozsváron. Mindig is közel álltak hozzá a gyermekek, többször önkénteskedett táborokban és különböző gyermekprogramokat szervezett. Brigi egy energikus, vidám személyiség, aki igazán szeret csapatban dolgozni. Fontosnak tartja a kiemelkedően tehetséges fiatalok támogatását, így a FIT Programot egy egyedi lehetőségnek tekinti, amelyben minden gyermek kibontakoztathatja személyiségét. Szabadidejében sokat olvas, emellett szeret zumbázni és kirándulni.

Vissza
Introweb | Weboldal készítés | Kereső optimalizálás