Sándorovics Tímea
Sándorovics Tímea
Régióvezető

Tímea az MCC FIT Program székesfehérvári régióvezetője. Egészségtan tanári diplomáját a Szegedi Tudományegyetemen szerezte, majd a Savaria Egyetemi Központ mesterképzését is elvégezte.

Ezidáig az egészségügyben dolgozott oktatásszervezőként, valamint kórházi rehabilitációs osztályokon betegek napi rutinját terelte az egészséges életmód irányába. Mindemellett óraadó tanárként részt vett egészségügyi oktatásban, felnőttképzésben és iskolarendszerű képzésben is nagy gyakorlatra tett szert. A gyerekekkel különösen szeret együtt dolgozni, tanárként mindig előnyben részesíti az élménypedagógia elemeit, valamint a közösségépítő csoportmunkát. A tehetséggondozás számára azt jelenti, hogy a gyerekek ne csak a kedvenc tantárgyukban legyenek kimagaslók, hanem ezzel egyidőben legyen rálátásuk más tudományágakra is, melyekre a későbbiekben bátran támaszkodhatnak.

Szabadidejét többnyire aktív pihenéssel tölti, szeret utazni, kirándulni, kerékpározni. Mindig van ideje egy-egy érdekes/izgalmas könyvre. A Székesfehérvári Régióban kalandokkal és kihívásokkal teli foglalkozásokkal várja szeretettel a gyerekeket.

Vissza