Nagy Dóra
Nagy Dóra

Nagy Dóra 2017-ben végzett a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán, mint tanító, idegen nyelv (angol) szakiránnyal. Jelenleg a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolában tanítja a 2. a osztályt, és emellett az iskola Időspirál Élményközpontjában természettudományos foglalkozásokat tart a virtuális és kiterjesztett valóság eszközeinek segítségével. Munkája során célként tűzte ki maga elé, hogy a digitális világba születő generáció minél sokoldalúbban ismerhesse meg a rendelkezésre álló eszközöket, azok tanulásban való felhasználásának módjait.

Dóra kurzusának célja, hogy megismertesse a gyerekekkel a szükséges alapfogalmakat, segítse a közösségi médiába és internetes világba újonnan belépő gyerekek biztonságos tájékozódását, illetve, hogy megtanítsa a feléjük áramló információk kritikus szemmel történő megszűrését, pl. az álhírek felismerését.

Vissza