Kovács Mátyás Péter
Kovács Mátyás Péter
Régiókoordinátor

Mátyás az MCC Fiatal Tehetség Program szatmárnémeti régiókoordinátora. A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben szerzett lelkészi diplomát. Lelkészként szolgál a világ közepén, egy kis közösségben, Sándorhomokon. Mindig is szeretett gyermekekkel és ifjakkal foglalkozni, fontos számára, hogy a fel növekvő jövő nemzedékének értéket, jó példát, hazaszeretet és természetesen Istenbe vetett hitet adjon át. Több ifjúsági és gyermektábort szervezett és bonyolított le. Egy egyesület elnöke is, ahol ugyancsak gyermekek oktatásával és nevelésével foglalkozik. Felnőtt gyermek, szabadidejében makett asztalát építi, 3D programozással és nyomtatással foglalkozik, szeret túrázni, nagyobb távokat letekerni, és próbál világhírű focista lenni. Szereti a csendet, a jó zenét, a jó könyvet. Nagyon szereti a „kis családját”, de az MCC „nagy családjában” is megtalálta a helyét. Hálás azért, hogy ennek a közösségnek a tagja lehet, és bízik abba, hogy a tehetséges gyermekek fejlődéséhez ő is hozzá tud tenni valamit.

Vissza