Kerekes Endre
Kerekes Endre
Történelmi nyomozások

Endre tanulmányait a miskolci Földes Ferenc Gimnázium történelem tagozatán, illetve a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-történelem szakos osztatlan tanárképzésén végezte. Egyetemi tanulmányai alatt kezdett foglalkozni járványtörténeti kutatásokkal, ezen belül a Magyarországot érintő kora újkori pestisjárványokkal. Kutatásait posztgraduális képzés keretében folytatja a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola történelem programjában, aktívan látogat hazai és nemzetközi konferenciákat.

Tanári szakmai gyakorlata alatt főként középiskolás korú gyerekekkel dolgozott, azonban pedagógiai tanulmányai után szívesen dolgozik a fiatalabb korosztállyal. Célja, hogy megmutassa a történelem emberi oldalát, hiszen az nem csupán a könyvek oldalain létezik: az eseményeket ugyanolyan emberek tettei írták, mint mi magunk. Fontosnak tartja, hogy a Történelmi nyomozások kurzus keretein belül olyan részletekkel is megismertesse a történelem iránt érdeklődőket, amelyek az iskolai órákról kimaradtak. A diákok találkozhatnak többek között a modern korokból ismert kémek és összeesküvők igen aktív tevékenységével a középkortól, illetve a kora újkortól kezdve. A kurzuson a diákok megismerhetnek mellett különböző titkosírás-módokat, illetve megismerhetik a híres-hírhedt összeesküvők gondolkodását, valamint azt, mik vezették őket tetteik végrehajtásához.

Vissza
Introweb | Weboldal készítés | Kereső optimalizálás