Horváth-Kovács Mátyás
Horváth-Kovács Mátyás

Mátyás Marosvásárhelyről származik, jelenleg Kolozsváron él. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Jogtudományi Karának és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok szakának végzős hallgatója, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) oktatási főosztályának előadója. Középiskolás kora óta érdeklődik a közélet, a politika és a protokoll iránt. Több diákszövetségben is tevékenykedett, ügyvezető elnöke volt a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének, elnökségi tagja az Országos Magyar Diákszövetségnek, és elnöke a Kolozsvári Magyar Joghallgatók Szervezetének. Számos rendezvényt szervezett, például bálokat, konferenciákat és táborokat. Bevallása szerint a protokoll és az illemszabályok ismerete elengedhetetlen minden fiatal számára, mivel ezek hozzájárulnak az önbizalom növeléséhez, a kulturális és társadalmi érzékenység fejlesztéséhez, valamint a szociális szabályok megértéséhez. Az illem és protokoll elsajátítása hosszú távon is hasznos, hiszen a felnőtt életben, különösen az egyetemi vagy munkahelyi környezetben, az udvarias viselkedés és a megfelelő protokoll betartása gyakran segít előrejutni és sikeresen beilleszkedni. Mátyás ezen szabályok és ismeretek játékos módon való átadásán dolgozik.

Vissza