Darida Andrea
Darida Andrea
Régiókoordinátor - Szolnok

Andrea 2022. szeptemberétől erősíti a szolnoki központ csapatát régiókoordinátorként. Főiskolai tanulmányai az egri Eszterházy Károly Főiskolához kötik, ahol művelődésszervező diplomát szerzett, gyermek-szabadidő szakirányon. Közel 17 éven keresztül főiskolai könyvtárosként segítette a diákok tanulmányait és az oktatók munkáját a Szolnoki Főiskolán, valamint aktív szerepet vállalt programszervezésben. Később a Martfűi Városi Művelődési Központ és Könyvtár közművelődési- és múzeumi munkatársaként vett részt az intézmény életében. Munkája sokszínű volt, hiszen pályázatírással, múzeumpedagógiával, weboldalak tartalommenedzselésével is foglalkozott a rendezvényszervezésen és a gyermek-szabadidőszervezésen túl. A legkedvesebb feladatának azonban a gyerekek számára történő programok kitalálását és megvalósítását tekintette. Nyári napközis táborok, kézműves hagyományőrző foglalkozások és kiállítások emlékét őrzi és ezekből merítve, tapasztalataival támogatja a szolnoki régió munkáját. Szabadidejében szívesen hódol a népi kismesterségek egyikének a nemezelésnek, valamint gyakran látogat el színházba, filmszínházba. Hiszi és vallja, hogy a legjobb ötletek és megoldások a közös gondolkodás, játék és nevetés útján születnek.

Vissza