
- a Fiatal Tehetség Program rendezvénye
2017.03.22. szerda, 17:00
Helyszín: Veszprém 8200, Veszprémvölgyi u. 4
Betekints Hotel, Gizella terem
Az MCC FIT Program kiemelt tevékenységei között szerepel a szülőkkel való együttműködés. Célunk, hogy támogatásunkkal elősegítsük gyermekeik képességeinek, tehetségének felismerését és megfelelő támogatását. Ennek érdekében rendezzük a Szülők Akadémiája programsorozatunkat, amely során a Fiatal Tehetség Program Védnökei várják a kedves szülőket és minden érdeklődőt ingyenesen látogatható előadásaikon.
A család mint elsődleges szocializációs közeg a legjelentősebb háttér a gyermekek személyiségfejlődése során. Szülőként pedig számos kérdés és kétely merül fel a felnőttekben is gyermekük készségeinek, képességeinek feltérképezése, támogatása folyamán.
A 2017 tavaszi előadás első állomásán Veszprémben várja az érdeklődőket, ahol védnökünk, DR. KÁDÁR ANNAMÁRIA a mesepszichológia legjelentősebb kutatója tartja 'Én, a mesehős' című előadását. Ennek fókuszában a mesék nevelő hatása, a konstruktív szülői szerepvállalás áll. Személyes történetek és nemzetközi kutatási eredmények tükrében mutatja be a legfontosabb nevelési kérdéseket, kihívásokat, amelyekkel a 21. század szülői találkozhatnak.
A FIT Program védnöke, dr. Kádár Annamária, a hazai mesepszichológia úttörő alakja Marosvásárhelyről származik, és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karán diplomázott pszichológusként. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karán, a Kognitív Fejlődés programon végezte doktori tanulmányait, amivel párhuzamosan a Budapest Műszaki Egyetemen szerzett munka- és szervezetpszichológusi szakképesítést. Családterápiával, valamint relaxációval és szimbólumterápiával is foglalkozott. Jelenleg a Babes-Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi karán tanít, az óvoda és elemi oktatás pedagógiája szakon. Kutatási területe a mesepszichológia, amelyhez kapcsolódóan több sikerkönyv szerzője is.
A program sikeresen lezajlott.
A rendezvényről készült képválogatás megtekinthető az oldal alján!
Kapcsolat: dr. Csinády Rita, veszprémi régióvezető - rcsinady@mcc.hu
Az esemény folyamatosan frissülő FB-oldala megtekinthető itt.
A rendezvényen lehetőség nyílik a FIT Programot mint egy innovatív oktatási módszerekkel dolgozó képzési formát is megismerni.