- a Fiatal Tehetség Program rendezvénye
2016.05.06. 17:00
Helyszín: Promenade Panzió, 3525 Miskolc, Széchenyi u. 61.

Az MCC FIT Program egyik célja, hogy a szülőkkel együtt segítse a tehetséges gyermekek kibontakozását. A Szülők Akadémiáján tanácsokat és javaslatokat kaphatnak az érintett szülők, miként tudják legjobban támogatni kiemelkedő képességű gyermeküket. Az előadás elméleti pszichológiai ismeretekkel és praktikus információkkal is szolgál. Mindemellett lehetőség nyílik arra is, hogy a szülők jobban beleláthassanak a FIT Program működésébe, és megismerjenek egy innovatív oktatási módszerrel dolgozó képzési formát.

A miskolci rendezvényt Dr. Kádár Annamária, a mesepszichológia hazai szaktekintélye tartotta - igen nagy sikerrel! Ahogy a több mint száz fős közönség előtt Dr. Kádár Annamária rávilágított: a mese az érzelmi intelligencia fejlesztésének legfontosabb eszköze, olyan lelki táplálék, amely már egészen kiskortól kezdve szolgálhatja a gyermekek személyiségének fejlődését, kibontakozását. Annak a gyermeknek, aki mesét hallgatva nő fel, varázspálcája a saját elméje lesz, és képzelete, érzelmi intelligenciája segíti majd a megpróbáltatások közepette.
És hogy mit tanulhatunk a mesékből? Hogyan lehet felnőttként is hasznosítani a gyermekkorban hallott történeteket? Videó-összefoglalónk ebből is nyújt ízelítőt, illetve a rendezvényről készült, az oldal alján elérhető képválogatásunk is segít az élmények felidézésében.
Kapcsolat
A konferencia FB-oldala itt érhető el: Szülők Akadémiája Miskolc