Szolnoki diákok és a csúcstechnológia rejtelmei
Szolnoki diákok és a csúcstechnológia rejtelmei
A vasúti járműgyártó Stadler cégcsoport üzemébe tettek látogatást a Fiatal Tehetség Program szolnoki diákjai, akik a robotika képzési témakörhöz kapcsolódva a valóságban is megismerkedhettek a csúcstechnológia lenyűgöző világával!

„Nagy élmény volt látni, hogy egy alumínium tömbből különböző munkafolyamatokon keresztül hogyan készülnek a vonatszerelvények. A gyerekeknek a festőüzem tetszett a legjobban, itt öt fázisban figyelhették meg a már összerakott járművek festési folyamatát. Ugyanakkor már az is izgalmas volt számukra, hogy a szigorú biztonsági előírásoknak megfelelően ők is munkavédelmi felszereléseket viseltek. A látogatás során betekintést nyertek egy olyan területre, ahol az automatizált gépek és az emberi munka tökéletes összhangban működik, úgy gondolom mindenképpen hasznos és érdekes kirándulás volt” – nyilatkozta Bernáth Orsolya, a Fiatal Tehetség Program szolnoki régióvezetője.

A hagyományos oktatást kiegészítő, felső tagozatos diákokat megcélzó Fiatal Tehetség Program képzése során a tanulók a mindennapi élethez sok szállal kötődő területeken szerezhetnek jártasságot, mint például a pénzügyi ismeretek, a média világa, az egészségügyi tudatosság vagy akár a robotika.

A Program tavaszi félévében a diákok a robotika órán ismerkedhettek meg a robotok szerepével, felépítésével, sőt háztartási hulladékokból saját robotokat készítettek, majd mobil applikáció segítségével programozták azokat. Ehhez a tematikához kapcsolódva vettek részt a május 30-i gyárlátogatáson, amelynek során a valóságban is megtekinthették a robotok alkalmazását egy gyár működésében.

Vissza
Introweb | Weboldal készítés | Kereső optimalizálás